Sosevolt  
szanalmas.hu
geritwo
sokjóember
háttérzaj
 
archív
 
Weblog 
Commenting and Trackback by HaloScan.com
Get Firefox

Azóta sincs semmi.

Az internetről jött két testhezálló állásajánlat.



Karrier Portálunkon az Ön által beállított preferenciáknak megfelelõ állásajánlatot hirdetünk meg.

A munkakör megnevezése: Munkavédelmi mérnök gyakornok (nyári gyakorlat)

És a másik:

 

A munkakör megnevezése: Környezetmérnök gyakornok (nyári gyakorlat)

 

hans|2009. június 18., csütörtök



Az alábbi képen tüsszentő Mariano Puerta az idei Roland Garrosson a döntőben kicsit megfázott és túl sok "C-vitamint" szedett, aminek sírás lett a vége. Mivel visszaeső, ezért nemhogy eltiltották a picsába nyolc évre, de törölték az összes eddigi eredményét, és vissza kell fizetnie az eddig összeteniszezett pénzét. Argentín pajtásai közül még négy van az első 20 között. Olyan nevek, mint Nalbandian (Federer ellen megnyerte az idei Masters Cup-ot), Gaudio, Coria (2001-ben bukott le), de említhetnénk még Canast (2005-ben bukott le) is. Remek sport ez. Szeretjük.

hans|2005. december 21., szerda

Már kezdtem azt gondolni, sose frissül már ez se. De csalódnom kellett.

Először hadd fejezzem ki őszinte részvétemet a noize miatt.




Egy perc néma csend.




























































































































































































Köszönöm.
hans|2005. december 21., szerda



Hadd mondjam el, milyenek is a szürke hétköznapok. A szürke hétköznap olyan, hogy azt hiszem, hogy valami van, ami olyan, ami mintha nem lenne szürke, vagy legalábbis világosszürke, amiről később, pár szürke hétköznappal később kiderül, hogy szürke. De ha így nézzük, akkor nem is az a nap a szürke, amikor rájövök, hogy az előző napok szürkék, tehát az a nap akkor még nem szürke, csak pár nappal később lesz szürke. Szóval amire azt hiszem, hogy szürke volt, arról valójában még nem tudhatom, hogy szürke-e , csak pár nappal később.
hans|2005. október 16., vasárnap



Itt az ideje téliesíteni.
hans|2005. október 10., hétfő



Nincs itt a sirály? Elvitték a szovjetek! Vagy elrepült délre... Vagy törölték a tárhelyemet. Az utóbbi.
hans|2005. szeptember 25., vasárnap



Ebben a hotelben lakunk, pontosabban valamelyikben a lancbol. Jonak tunik, meg jo is, de megse ajanlanam, mert ma mar masodszor volt csotany a furdoszobaban, ami nem kicsit undorito mar onmagaban is, de meg el is kell taposni ugye. http://www.radissonedwardian.com/

Ma jo sokat mentunk. Atsetaltunk a Hyde parkon, eleg jo hely, de semmi kulonos. Van benne sok nagy ret, egy kisebb to, meg sok setalgato nep. Onnan tovabbmenve megneztuk a Royal Albert Hall-t kivulrol, ami meg hires mert asszem oda jar a kiralyi csalad bulizni, de kivulrol nem nagy szam az se. Ez mar Chelsea-ben volt. Jo kornyek. Ram nezve teljesen fajtaidegen, de Viktor nyomasara bementunk a science meg a nature muzeumba. Rohadt nagy mind a ketto, meg nagyon profin meg vannak csinalva. Az elobbiben vagy 3 orat elb.tunk. Volt benne egy csodak palotaja szeru jatszohaz minden furcsasaggal, meg jatekokkal. Meg kellett, hogy oldjuk az osszes logikai jatekot. A nature muzeumra mar csak 1 ora jutott, pedig azt mondjak egy napos program. Kb futolepesben mentunk vegig, szartunk ra. Egyedul a dinok voltak erdekesek, de az is inkabb csalodas volt. Meg egy T-rex csontvazuk se volt, csak egy "elethu" mozgo utanzat, hanggal. Utana kajaltunk, amugy parasztosan, kettonknek potom 17000 forintert.

Megneztuk a kiralyno hazat is, kotelezo volt. Csinaltunk par kepet, aztan huztunk is. Este meg a belvarosban loptam egy hutomagnest (harom font lett volna), ittunk egy sort, aztan hazajottunk.

Vicces, hogy a metroban nehany allomason nincs egy szintben a kocsi meg a peron, es erre ugy hivjak fel a figyelmet, mintha valami oriasi para lenne. Bemondjak hangosba, ki van irva a foldre, uvolti az automata is. Ezt mondjak: Mind the gap! http://sirsoveral.blog.simplesnet.pt/archive/2005-04-10%20(Mind%20The%20Gap).html

Ezt viszont nem hagyjuk ki. http://www.southwestfour.com/ (info alatt van egy video a tavalyirol). Ilyen is csak itt van. Mind the gap.

hans|2005. július 31., vasárnap



Csak egy mondatban emlitenem meg, hogy milyen megtisztelo, hogy naprol napra egyre tobben olvassak a blogomat.

A mai nap vegulis ott kezdodott, hogy vege lett a munkaidonek. Elotte nem sokkal megint meeting volt, ezuttal a logisztikasokkal. A szemem mar nagyon fajt, tobben majdnem elaludtunk.

Estere munkavacsora volt megbezelve ugyanezzel a csapattal, osszesen vagy huszan lehettunk. A belvaros legkozepebe mentunk egy foldalatti etterembe. Persze ceges szamlara ment minden fogyasztas, ugyhogy nem fogta vissza magat senki, de annyira nem, hogy rogton valami 3000 forintos belga sorrel nyitottunk. Jo volt a kaja, mind a harom fogas. El is faradtunk a vegere. Az etterem amugy tomve volt, kb 200-an lehettek benn, es megis mindenkit kiszolgaltak azonnal. 

Vacsora utan mindenki elindult haza, de en meg Viktor kollegam meg elindultunk kicsit az ellenkezo iranyba.  Vegul az lett belole, hogy megtalaltuk az igazi Soho-t, ahol nyuzsognek az emberek, meterenkent vannak a pubok, koztuk nem egy olyan, hogy leesett az allam. Diszko, pub, night bar, utcakocsma, hihetetlen utcakep. Lattunk egy sracot, aki hivatalos nightclub informator, es lehet tole kerdezni. Kar, hogy nem tudok egyelore kepeket mellekelni.

Holnap hosszu lesz a nap, de mar eldontottuk, hogy ha hazaerunk megyunk is vissza erre a kornyekre vacsorazni, majd az etterembol bulizni.

hans|2005. július 29., péntek



Kellemes novemberi napnak indult a mai, azzal a kulonbseggel, hogy 9-ig vilagos van. Amugy szitalo eso, kod es hideg volt, ugyhogy kabat, pulover, ahogy kell. Kozben meg hallani, hogy otthon 30+ fok van. A melo megint hamar eltelt. Ma is meetingeltunk, igyekeztem proaktivan kussolni. 5-kor mindenkinek kiesett a toll a kezebol. Paran fellmentunk a barba meginni egy Guinnesst, ami nem is rossz sor. Ami megint csak nem rossz, az a tea tejjel. Raszoktam teljesen.

Kesobb egy belvarosi szusi etteremben ettunk, ahol ilyen tokioi mintara futoszalagon ment korbe a kis talakba kiporciozott mindenfele japan kaja. Ha megtetszik valamelyik, elveszed, az arakat meg a tanyer szinebol lehet tudni. Jo sok penzt otthagytunk, mert ezen a heten meg elszamolhato a kaja. Jovohettol koplalunk, mar latom.

Kaja utan meg elmentunk kicsit eszak fele talalkozni Viktor kollegam haverjaval, majd megkerestuk a kornyek legtipikusabb pub-jat egy sor erejeig. Sokminden kiderult, peldaul, hogy 11-kor bezarnak a kocsmak, hogy merre kell menni Wimbledonba, meg ilyenek.

Holnap reggel a Starbucks-ban reggelizunk, mert allitolag ha reggelirol van szo, akkor oda kell menni.

(B): Itt mar sajnos van olyan gep, amibe bedugod a flash memoriat es kiirja cd-re, ami rajta van... ezt is buktuk, ki kell talalni valami mast.

hans|2005. július 28., csütörtök



Masodik nap Londonban cimu iras, melybol kiderul, hogy hogyan zarulhat egy egesz jo nap is szarul.

Az ugy volt, hogy reggel a kontinentalis reggeli utan kitaxiztunk a munkahelyre. Ott egesz kellemesen eltoltottuk a delelottot azzal, hogy "meetingeltunk", vagyis osszeultunk magyarok es mindenki elmondta mi a baja, illetve be is mutatkoztunk egymasnak. Ezutan jott a farasztobb resze a delelottnek. A Bart nevu itteni kollega telefonbeszelgeteseit kellett fulhallgatoval hallgatni es/vagy kerdezni tole.

Delben ettunk.

Kettokor leultem, hogy kiprobaljam a ceges loginomat. Mukodott is meg minden, elolvastam a hivatalos leveleimet meg kicsit neteztem is. Ezutan leultem a Julie nevu itteni kolleganohoz kihallgatni a telefonjait es/vagy kerdezgetni. Sok mindent elmondott en meg jegyzeteltem. El is terveztem, hogy szarok a Bartra, es holnap vegig Julie mellett ulok majd. Ehhez tartozik, hogy igazan szopas nemelyik angol kiejtese.

Hamar eltelt a delutan is, otkor leleptunk es gyorsan hazametroztunk, de mentunk is tovabb varosnezesre a 3-as busszal, ami direkt erint minden fontosabb helyet. Jo sokat mentunk vele, egeszen Brixtonig, ahol mar gyanusan keves volt a feher. Zabaltunk egy rohadt csipos csirkesalatat, aztan el is indultunk vissza. (Trafalgar ter, Piccadily, fenykepe, stb). A kozpontban beultunk egy kocsmaba, hogy ihassak mar vegre egy sort. Jo niggeres zene szolt, meg volt is beloluk nehany a helyszinen a feeling kedveert. Kettot kihivtunk csocsozni de kikaptunk (ket laba van a babuknak, 1-3-3-4-es felallas, meg nem lapos az asztal, hanem kozepfele durvan lejt).

Utana a sor mellett meg beszelgettunk kicsit a melorol, meg kitargyaltuk a tobbieket. Elmondtam, hogy kicsit nehezemre esik, hogy allandoan jo kepet vagjak mindenhez, erre megkaptam, hogy ez bizony latszik is rajtam, meg hogy igyekezetem ellenere is negativnak latszok, ami a fonokok szemeben gaz. Valamikor beszelnem kell majd veluk, es tudtukra adni, hogy a latszat csal. Na ettol lett rossz a kedvem.

A hotelben viszont talaltam egy helyet, ahol van ingyen internet, de sajna csetelni nem tudok.

hans|2005. július 27., szerda



Az elozo beiras kicsit ervenytelen, mert most irtam be. Megjottunk Londonba, ahonnan sok jo dolog szarmazik. Nagyobbat akartam mondani.

Az elso flessek: esik az eso, kabatban kell lenni, huvos is van. A repuloteri folyoso-labirintus utan az elso ablakbol, ami mar a vilagra nezett (egy parkolohazra) kiszurtam egy Ferrarit. Egy jigga-nigga hozott be minket a hotelig, utkozben percenkent latni a Porschekat. Volt Rolls-Royce, Bentley, illetve lattam egy ugyanolyan Lamborghinit, mint Missy Eliotnak van (neonzold), az elobb meg egy lila Diablot, ezt le is fenykepeztem vegre.

Szoval vacsiztunk a hotelban, ami amugy eleg alap. A tobbiek lefekudtek aludni, csak nekem volt mehetnekem, meg Viktornak, aki meg vmi ismerosevel talalkozott. Benne bizok, a tobbiekben a ma este utan mar kevesbe. A Fabrikba el fogunk menni, mar megbeszeltuk.

Most besetaltam a Sohoba, csak 1 metromegallora van. Talaltam itt egy netcafet, be is ultem gyorsan irni. 1 font egy ora. Kesz ez a varos. Merenyletnek semmi nyoma, vagyis annyi hogy este melo utan hazafele nem allt meg a metro egy megalloban (be is mondtak percenkent), csak athaladt, de lattuk, hogy, mint a filmekben, a tokures allomas peronjan egy tuzszeresz terdepel egy hatizsak mellett... Amugy meg 5-bol 1 ember arab, 10-bol 1 pedig szakallas, hatizsakos arab, tehat felesleges izgulni.

Amugy meg melozni kell, de errol holnap tobbet tudok majd. A munkahely (HQ) mellesleg szinten olyan, hogy leesett az allam.

Na megyek nezelodni. Cheers.

hans|2005. július 25., hétfő

Akartam egy olyan postot, hogy:

 

Gone to London...

hans|2005. július 25., hétfő



Sikerült elérnem, hogy a látogatottság visszaessen a felére. Ehhez csak annyi kell, hogy nem írok semmit, de annyit se, hogy "most egy ideig nem írok". Ma lesz a jó kis állásinterjúm a kinézett cégnél. Nem indult jól a napom, de szerencsés vagyok. Reggel ugyanis nem tudtam már aludni, ezért felkeltem, és a biztonság kedvéért megnéztem mikor indul a vonat, amikor is kiderült, hogy nincs is már az a vonat. Ekkor lett úrrá rajtam a félelelm, hogy már megint átalszom az életemet, de úrrá lettem a pánikon. Amíg a taxi kijött, fogat mostam, felöltöztem és simán elértem az előző viszonylatot, úgyhogy most itt vagyok. A vonaton rossz volt a vécé, ami az utánam következőknek okozott inkább problémát. Nameg a Matávomat már megint kikapcsolták a picsába, intézhetem el azt is. Meg van itt még csekk 20ezer forint értékben - köztük a matávos is - plusz egy diákhiteles lemondás, ugyhogy jobb is lesz ha mára abbahagyom a bénázást.
hans|2005. július 12., kedd





A lényeg az, hogy Federer zsinórban harmadik Wimbledonját nyerte. Már annyival jobb mindenkinél, hogy már nem nagyon tudják kihez mérni. Sőt már azt is mondják, hogy Roger a legjobb teniszező, aki valaha élt. Hát ennyi.

A nőknél, ahogy sejteni is lehetett megnyerte a Venusabbik Williams nyert. Az is jó.

Már megy a Tour. Majd még lesz róla szó.

Ami még sporttal kapcsolatos az az hogy kiraktam balra egy rajzot a jó ügy érdekében, plusz házi pingpongversenyt nyertem a hétvégén, végig szettet sem veszítve hehh.




hans|2005. július 4., hétfő






hans|2005. június 15., szerda




Vége van a szavazásnak, kiválasztották a 12 legjobb könyvet az mtv-n. Izgalmas volt? Lesz ám folytatása is, kiválasztják majd az Egyet. Ez a lista olyan mintha egy férfiklimaxos általános iskolai irodalomtanár zavarában állította volna össze. Még szerencse, hogy ezeken kívül is vannak könyvek.

A 12 kedvenc könyv:

Gárdonyi Géza: Egri csillagok - volt
Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk - volt
J. R. R. Tolkien: A gyűrűk ura - volt
A. A. Milne: Micimackó - asszem egyszer láttam
Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg - sose nyúlnék hozzá
Szabó Magda: Abigél - nem volt
J. K. Rowling: Harry Potter és a bölcsek köve - nem volt
Fekete István: Tüskevár - nem volt de mintha...
George Orwell: 1984 - volt
Mihail Bulgakov: A Mester és Margarita - nem volt
Jókai Mór: Az arany ember - nem volt
G. G. Márquez: Száz év magány - nem volt


hans|2005. június 13., hétfő



Roddick megnyerte Queen's-ben a másik szervagép ellen 7-6, 7-6-ra. Jó izgalmas lehetett, kb. ki szervál erősebben. Andy azt nyilatkozta, nagyon bejön neki hogy már harmadszor nyert itt és jövőre is jön. Én megértem, mert a másik tornán, Halle-ban meg Federer nyert már sorozatban harmadszor. Amúgy semmi bajom Andy-val csak az hogy egy köcsög, mert nem mer elindulni ott, ahol a jók vannak, hanem inkább beégés terhe mellet nyer egy gyengébb papirforma versenyt. Persze lehet hogy le van ez osztva, hogy ki hol induljon, igy Wimbledon előtt, hogy mindenki tudjon eleget játszani. Na mindegy, majd jön a Grand Slam of Grand Slams, ott kiderül. Federer 3 éve nem kapott ki füves pályán. Hajrá Endi! 
hans|2005. június 12., vasárnap



Közben már el is kezdődött a Fedo - Haas meccs, Rozsé nyerte az első szettet.

Szóval mi az már hogy júniusban befagy a seggem itthon. Tegnap meg előtte 8-9°C volt??! Hát heeemáán! (nem he-man, mert az egy homoerotikus rajzfilmhős, leánykori nevén she-man). De most legalább már nem esik. Na igen az időjárás...

Miskolcon állítólag változnak a dolgok. Most hallottam, hogy Lékó remizett a valakicsodával a Kossuth moziban. És ekkor ember méretű sakkbábúk voltak a főutcán. Ma meg kezdődik az operafesztivál. Ez az az esemény, amikor megszaporodnak a városban a drága kocsik, és egy hétig néznek bambán farkasszemet az előadásról hazafelé/szállodába tartó, sznob beállítottságú, de szofisztikáltan modoros operarajongók és a szokásos kocsmákat rutinból végigivó, Szinvába csulázgató, egyszerűen szórakozó fiatalok. A Szinvapartot meg akarják csinálni parti sétánnyá a városház térig, a villanyrendőri parkolóból fás-pados park lesz, a hősök tere is lesz valami (tuti hogy park). A szinvát valahogy felduzzasztják kicsit, állítólag. Újra van óra a villanyrendőrnél. Felújítják a városi sportcsarnokot. Renoválják a főutcán a házakat. A hármasütemben is van valami parkosítás. Szóval szép városunk lesz, ha nem is jó. Már most is sok a zöldfelület, és csak fokozzák, ami jó, mert általában ez pont fordítva szokott lenni. Meg jó, hogy 20 perc alatt kinn lehet lenni tényleg az erdőben. Közben sok lakás is épül mindenfelé, jó drágáért.

Ha belegondolok, korábban sose változott semmi. Vagy ez lehet, hogy nem igaz. Lett egy szoborcsoport a hősökön. Lettek "új" villamosok. Kicserélték a szinva korlátjait. A parkolójegyet felváltotta a parkolóóra. Épült két pláza. Bezárt a zsarnai. Hotel és autókereskedés épült a Szondin. Türelmi negyed lett, aztán megszünt, aztán kiderült h tök mindegy. IDEÉRT AZ AUTÓPÁLYA. Új főbejárata lett az egyetemnek, és most készül az E/nulla kollégium. Tapolca a barlangfürdőt kivéve már csak lakóövezet. Más nem jut az eszembe. Apróságok ezek, főleg ha az utóbbi 15-20 évet egyben nézzük. Szóval minden jó, evés-ivás, mulatozás, csak kicsit sok itt a köcsög.
hans|2005. június 11., szombat



Mindenki játszik, a való világ kissé háttérbe szorult most, ami kicsit gáz, úgyhogy tenisz. Zajlik valami Queen's-i füvespályás verseny, nemtudom ez hol van, meg azt se hogy mekkora a pénzdíj, de ezzel már Wimbledonra készülnek. Ami rossz hír "C'MOOOON!!!" Hewittnak, mert első kiemeltként ilyen gyér mezőnyben a legjobb négybe se jutott el. Nagyon égő még hogy előszedték valahonnan Philippoussist, akit mindenki kedvence, Andy R. megütött a második körben. Ez azért kitolás szegénnyel, mert szabadkártyával hívták el játszani, csak hogy legyen már valami ismertebb név, és rögtön összesorsolták Roddick-kal, aki meg most készül harmadszor nyerni itt.

A vicces egyébként az hogy ezzel párhuzamosan van a Halle-i verseny is, kb. mindenki más itt indult. Például a friss világsztár "atletika trikó - halászgatya" Nadal, kizúgott az első körben. Van ilyen. Itt van Rozsé is, ő viszont elég elszántan veri sorban a németeket. Ma játszik Haas-szal aki már a harmadik német lesz. Itt van még "le se izzad" Canas is, ő is lendületből próbál még sikereket elérni. Na és itt van még a jó öreg Marat "tatár" Safin. Ha jól alakulnak a dolgok, akkor Federer - Safin döntő lesz, és köszönhetően a Eurosportnak felvételről nézhetjük meg nem ezt, hanem Roddick meccsét bárki ellen.Jóka.
hans|2005. június 11., szombat



A fejem kerülete 56 centiméter.
hans|2005. június 6., hétfő


Régebbiek | Végére »